Egy elemző szerint pár éven belül teljesen eltűnnek a dobozos játékok

Már nem kell sokáig tárolni a dobozokat

Egy elemző szerint pár éven belül teljesen eltűnnek a dobozos játékok - Kiemelt hírek

Több nagyobb médiaelemző gondolja úgy, hogy a dobozos videojátékos szoftverek ideje lassan lejáróban van – most éppen Piper Jaffray, egy amerikai befektetési bank szakértője nyilatkozott a témában. Szerinte évek óta érezhető, hogy minden fontosabb játékos platformon egyre erősebbek a digitális eladások, és a tendencia jó eséllyel nem fog megváltozni – vagyis akár az is előfordulhat, hogy az új, már több felől belengetett konzolgeneráció teljesen parkolópályára teszi az optikai meghajtókat, vagy maximum csak az elején használja ki azokat. Jaffray elmondása alapján a konzolgyártóknak, a szoftverfejlesztőknek, magyarul szinte mindenki számára csak kellemetlenség a dobozos kiadás, az új üzleti modellhez pedig valamilyen szinten a nagyobb üzletláncok is tudnak majd alkalmazkodni – ha máshogyan nem, hát úgy, hogy dobozokban kódokat árusítanak azok számára, akik mégis ragaszkodnak a kézzel fogható portékákhoz.

És akkor a lényeg: Piper Jaffray úgy kalkulál, hogy 2022-re eljuthatunk odáig, hogy a teljes piac átáll a digitális terjesztésre. PC-n gyakorlatilag ez már szinte teljes egészében megvalósult – köszönhetően a kiadók által üzemeltetett digitális terjesztőrendszereknek és üzleteknek -, de a Sony és a Microsoft gépein is egyre érezhetőbb a netről egy klikkeléssel megvásárolt videojátékok térnyerése a dobozos kiadásokkal szemben. Sőt – ezt már csak mi tesszük hozzá – a szegmensre általában magasról tevő Nintendo esetében is egyre érezhetőbb, hogy egyre többen választják az eShopot a valódi üzletek helyett, egy rakás független fejlesztő például egyszerűen nem is terjeszti kártyán a játékát Switchre, amely az aktuális generáció előtt még elképzelhetetlen lett volna.

Ti mit gondoltok, tényleg pár éven belül teljesen átvehetik a digitálisan megvásárolt szoftverek a dobozosok helyét?

Kommentek